Emlékszem, hány nyarat töltöttem a nagymamámmal Balatonfüreden a családi nyaralóban. Minden reggel habos kakaó várt kaláccsal a piros-fehér pettyes nejlon abrosszal letakart étkezőasztalon.
Együtt mentünk a nagyáruházba vásárolni és a sarkon lévő fodrászhoz is elkísértem minden héten. Délután pedig – ha jó voltam – a Kedves cukrászdában kaptam egy finom fagyit, akkor még 2-es érmével működött a pénzszedő „automata” és a fagyis néni máris nyomta nekem a vanillia-csokoládé fagyit, mert aznap az jött a gépből.
Hazafelé mindig megcsodáltuk az egyik kertben a tátikákat és végre elértünk a postáig, ahol a postás néni segítségével felhívhattuk az anyukámat. Szólított a néni, amikor létrejött a telefon kapcsolat, nagyival szaladtunk be a fa borítású fülkébe és halóztunk pár másodpercet, mire végre meghallottam anyukám csilingelő hangját.
A legcsodálatosabb ünnep persze az volt, amikor az arácsi állomáson megállt a vonat péntek este és leszállt róla az anyukám. Az egész hétvége csoda volt, a strandon, a jól megszokott helyen ettük a lángost és kaptam vattacukrot is.
Azután elment anyukám újra Pestre dolgozni… Nagyi mindent megtett, hogy ne szomorkodjak hétközben. Szeretem nagyit, a szeretete végtelen volt és most is az…
A gondoskodó nagymamám megöregedett. Ma egyedül él egy pesti bérház első emeletén. Pár hete szembesültünk azzal, hogy a mindig friss, gyakorlatias, tip-top asszony napról napra leépül szellemileg. Aggódunk érte. Múltkor a gázt hagyta nyitva a főzés után. Hiába beszélünk vele minden nap telefonon, nem érezzük már biztonságban.
Rávettem magam, hogy informálódjak kicsit az ellátási lehetőségek felől, habár csupa rossz érzés kavargott bennem. Szó sem lehet róla, hogy berakjuk Őt bárhová! Olyan intézménybe meg pláne nem, ahol nem érzi otthon magát.
Igazából azt sem tudtam, hogyan álljak neki. Annyi információ volt a birtokomban, hogy vannak öregotthonok, de azon kívül más lehetőséget nem ismertem. Segítséget kértem.
Megtudtam, hogy az idősellátás rendkívül széleskörű és nagyon sok megoldás van a bentlakásos intézményeken kívül. Már tudom azt is, hogy az intézményi ellátás is sokrétű és okos keresési módszerekkel akár a nagyinak és a családnak is megfelelő intézményt találhatok.
Szembesültem azzal is, hogy micsoda erős társadalmi sztereotípia, hogy valaki rossz unoka azért, mert biztonságban akarja tudni a nagymamáját, akár intézményi keretek között. Bizony ez erősen hátráltat akkor, amikor mindenki számára élhető, szerethető megoldást kell találni. Lehetőleg gyorsan.