Általában hajlamosak vagyunk egy idősotthonra úgy gondolni, mint valami zárt világra. Különösen, ha egy belvárosi házból – ahol minden olyan közel volt, minden elérhető volt, ismertük a hentest, a szomszédokat, az egyházközösség tagjait – költözünk be egy olyan intézménybe, ami egy település szélén van, távol a buszmegállótól, a település központjától. Ha egy ilyen otthonról már első látásra is azt gondoljuk, hogy “itt lakva végleg el leszünk zárva a társadalomtól”, akkor ez – önbeteljesítő jóslatként – meg is történhet velünk, és a beköltözés után valóban azt érezhetjük, hogy életünk utolsó részét mindentől elzárva, egy (most picit túlozni fogok) börtönben éljük le. Nézőpontunk és előfeltételezésünk jelentősen befolyásolhatja beköltözés utáni egyéni megélésünket, ezért eláruljuk, mikor érdemes gondolkodásunkat átkeretezni e kérdésben.
– akiknek KINYÍLIK –
Tehát a kiindulási pont eddigi lakóhelyünk. Minden olyan közeli, mindenkit igazán jól ismerünk, és a lakókörnyezet által elérhető kapcsolati hálónk adja meg az egyik legfontosabb biztonságot a mindennapokban. Sokunkkal megtörténhet, hogy az idő előrehaladtával csökken a mozgásképességünk, ezért például nehezebbé válik a lépcsőzés, majd egy ponton már egyáltalán nem megy, és emiatt egyre kevésbé hagyjuk el lakásukat. Maga a folyamat olyan észrevétlenül megy végbe, hogy a kialakuló helyzetet még racionálisan sem igazán értékeljük magunkban. Ha ez mégis megtörténik, és végiggondoljuk, hogy a korábban meglévő kapcsolati hálóból igazából mára csak egy-két személlyel tartjuk a kapcsolatot, érzelmi szinten továbbra is fenntarthatjuk a széles kapcsolati háló illúzióját, hiszen a környezet nem változott és továbbra is minden olyan közel van. Ezt az illúziót és a lakóhelyünkhöz köthető pozitív érzéseket csak tovább erősítheti az ismeretlentől, a költözéstől és változástól való félelem. Ebből a szemszögből egy elzártabbnak hitt idősotthon képe nagyon ijesztő lehet, és nehezen látjuk meg benne a lehetőséget.
A valóság azonban az, hogy míg saját otthonunkban ekkorra a ház aljában lévő néhány lépcsőfok néhány tucat négyzetméterre szűkítette életterünket, ami teljesen elzárt minket attól a pár személytől, aki az addigi világunkat jelentette, addig a mai idősotthonok teljesen sík, akadálymentes belső terében, és legtöbbször szintén akadálymentesen kialakított kertjében – a jelenlegihez képest – hatalmas távolságokat tehetünk meg, de ami még ennél is fontosabb: számos új kapcsolatra tehetünk szert a saját korosztályunk köréből. Ha a járás már csak segítséggel megy, itt nem lesz kényelmetlen a rollátor (gurulós járókeret) használata, hiszen minden második lakónak ilyen van, és ennek biztonságos használatával nem kell majd lemondanunk a másokhoz való kapcsolódás biztonságáról és öröméről – az egyik legfontosabb szükségletünkről. Szóval igen, ez az az élethelyzet, amikor az idősotthonokról kialakított képünket érdemes átformálni, mert a valóságban általa kinyílhat a világ.
– és akiknek inkább BEZÁRUL –
“Most még aktív vagyok, de ha rosszabb állapotba kerülök majd, és nem szeretném, hogy a családom ápoljon, egy idősotthonban megkapom majd azt a biztonságot, amire akkor szükségem lesz.”
20-30 évvel ezelőtt nagyon sokan költöztek be hasonló megfontolással, és mivel többségük valóban aktív volt még, pezsgő élet alakult ki az otthonokban. Nemhogy nem érezték a bezártságot, de kirándulásokra, múzeumokba jártak, miközben egy remek közösség tagjai lehettek. Generációjuk fizikai állapota szinte egyszerre változott, így ma élő tagjaikat nem aggasztja, hogy sok rosszabb állapotú idős között kell élniük egy otthonban.
Az elmúlt évtizedekben az államilag finanszírozott idősotthonokba való bekerülés szabályai jelentősen szigorodtak, így ma már a 80 év alattiak köréből csak rosszabb fizikai vagy szellemi állapotúakat fogadhatnak az intézmények. Emiatt, valamint a korábbi aktívabb generáció “megöregedésével” az otthonok lakóinak összetétele mára inkább a kerekesszékesek és rolátorral közlekedőkre változott. A legtöbb helyen csak elvétve vannak kirándulások, és más intézményen kívüli programok. Így aki ma aktív nyolcvanasként előretervezési szándékkal költözik be, az amellett, hogy megtapasztalhatja, hogy pozitív előfeltételezései és a megélt valóság között eltérés van, a beköltözéssel korábbi aktivitása elkezdhet jelentősen csökkenni. Így szakmai megítélésünk szerint azoknak, akik sikeresen, aktívan élték meg 80. életévüket, inkább bezárul a világ egy idősotthonban, így számukra érdemes azon gondolkodni, hogyan maradhatnak minél tovább saját otthonukban.
Fentiektől függetlenül jó még tudni: bármely idősotthonban szinte bármikor meglátogathatnak szeretteink, és – ha állapotunk megengedi – akár több napra is elhagyhatjuk az intézményt.