Hétfő 8:00 Nyár eleje volt, így a hajnalok már nem voltak olyan csípősek. Irma mindjárt a Kamillával elköltött reggelije után útnak indult. Át a kerten, a magaságyások, majd a tölgyfák mellett; az út […]
Kategória: demencia
Rishi apránként vesztette el kapcsolatát a valósággal. Amikor első alkalommal nem talált haza, Priya tudta, hogy számukra ez a vég kezdete. Priya egy indiai barátnőm, akinek az édesapja ereje teljében az egyik legnagyszerűbb […]
Még a legkisebb fizikai aktivitás is csökkenti a demencia kockázatát – friss kutatás A „nem eléggé aktív”, az „aktív” és a „nagyon aktív” személyeknél 10%-kal, 20%-kal, illetve 28%-kal alacsonyabb a demencia kockázata a […]
Margit azok közé a demenciával élők közé tartozott, akik egész nap, szinte megállás nélkül róják a köröket. Képes volt akár napi több kilométert is gyalogolni, keresve azt a világot, amelynek cselekménye éppen zajlott […]
…végül eljutottunk anyával a dokihoz. A háziorvos, miután megvizsgálta, neurológiai vizsgálatokra is elküldött minket, és igen: kimondták a rettegett demencia szót, és mi tudtuk, hogy az életünk innentől megpecsételődik. Már a háziorvos is […]
Egy kora márciusi esti órában csörgött a mobilom, látom Zsuzsi hív. Nem szokott ilyenkor, hát gondoltam, baj lehet. Izgatottan mondja, hogy anyánk olyan fura, hogy ismételgeti a dolgokat, amikről korábban már beszéltek, és […]
A demencia egy hozzátartozó szemével – 1. részTovább olvasom
„Az Alzheimer-kór az egyik érzelmileg legmegrázóbb betegség, amely nemcsak a páciens életét változtatja meg visszafordíthatatlanul, hanem a közvetlen környezetében élő hozzátartozói számára is komoly próbatételt jelent. A betegség világnapján a korai diagnózis fontosságáról, […]
Hatásvadász címünk mélyebb tartalmát már írásunk legelején cáfoljuk: a tudomány jelenlegi állása szerint nincs olyan módszer, amellyel az Alzheimer-kór megelőzhető lenne. Ugyanakkor számos kockázati tényező beazonosításra került már, amelyek szerepet játszhatnak a betegség […]
Emlékszem, hány nyarat töltöttem a nagymamámmal Balatonfüreden a családi nyaralóban. Minden reggel habos kakaó várt kaláccsal a piros-fehér pettyes nejlon abrosszal letakart étkezőasztalon. Együtt mentünk a nagyáruházba vásárolni és a sarkon lévő fodrászhoz […]
…amikor már veszélyes lehet egyedül. Sok család életében eljön az a pillanat, amikor váratlanul szívszorító és nehéz kérdések jönnek felszínre: Honnan tudhatom, hogy idősebb hozzátartozómnak még mindig biztonságos egyedül élni? Vajon képes még […]