Útjára indult az első, Erasmus pályázati forrásból megvalósuló projekt, amelyben a Seniorcentrum szakértői dolgoznak Célunk, hogy az idős ember, mint érték jelenjen meg a társadalom és egyben önmaga számára is, bemutassuk azokat az […]
Kategória: rólunk
A szavak nem elegendőek a jóga felbecsülhetetlen értékének kifejezésére. Meg kell tapasztalni. A mi korosztályunknak viszonylag kevesebb módja volt megismerkedni a jógával, fiatal korunkban nagyon keveset tudhattunk róla, még kevesebb lehetőségünk nyílt a […]
Margit azok közé a demenciával élők közé tartozott, akik egész nap, szinte megállás nélkül róják a köröket. Képes volt akár napi több kilométert is gyalogolni, keresve azt a világot, amelynek cselekménye éppen zajlott […]
Útjára indult egy új kezdeményezésünk, amely a civil szervezetek önkénteseit támogatja. Azok számára, akik valamilyen jó, civil ügyet szolgálnak, most díjmentesen nyújtjuk tanácsadásunkat. Azt gondoljuk, az idősödés semmiképp nem az aktivitás, vitalitás leépülését, […]