Még a legkisebb fizikai aktivitás is csökkenti a demencia kockázatát – friss kutatás

A „nem eléggé aktív”, az „aktív” és a „nagyon aktív” személyeknél 10%-kal, 20%-kal, illetve 28%-kal alacsonyabb a demencia kockázata a teljesen inaktív személyekhez képest. Az összefüggés független az életkortól, a nemtől, és a kísérő betegségektől. A testmozgás megváltoztatja az agy kémiáját, ezzel védve az agyi hálózatban elöregedő szinapszisokat (kapcsolatokat).

„A testedzésnek, a mozgásnak minimum olyan hatása van az agyra, az idegrendszerre, mint mondjuk az izmokra, a mozgató szervrendszerre vagy a szív- és légzőrendszerre. Megfigyelték, hogy a testedzés hatására új idegsejtek jönnek létre, sőt a közöttük lévő szinaptikus kapcsolatok száma és funkciója is erősödhet, vagyis javul a neuroplaszticitás, az agy keringési rendszerét is fejleszti.

Számos kutatás igazolta, hogy a fizikai aktivitással megelőzhető a demencia és az Alzheimer-kór. Hatvan fölött azért jó izomerősítő edzéseket végezni, mert aki igyekszik megelőzni az izomvesztést, annál később alakulhat ki időskori elbutulás, hiszen kapcsolatot találtak az izomtömeg és a kognitív képességek szintje között is 60 felettieknél.” – állítja a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének vezetője, Balogh László.

Egy frissen végzett kutatás a fenti állítást egyértelműen igazolta. Azoknál az idős embereknél ugyanis, akik fizikailag aktívak maradnak, több olyan fehérje-típus található az agyban, amely javítja az idegsejtek közötti kapcsolatokat.

A fokozott idegátvitel pedig jelentősen hozzájárul a mentális egészség megőrzéséhez – állapította meg a Kaliforniai Egyetem (San Francisco) új tanulmánya. „A mi munkánk az első, amely emberi adatok felhasználásával mutatta ki, hogy a szinaptikus fehérjeszabályozás összefüggésben áll a fizikai aktivitással, és elősegítheti az általunk látott jótékony kognitív eredményeket” – mondta Kaitlin Casaletto neuropszichológus, a tanulmány vezető szerzője.

A fizikai aktivitás jótékony hatásait az agyi működésre bár korábban már kimutatták egereken, embereknél sokkal nehezebb volt igazolni. Casaletto és munkatársait egy másik kutatás adatai is segítették. E másik kutatásban olyan idős résztvevők késői fizikai aktivitását követhették nyomon, akik beleegyeztek, hogy haláluk után agyukat tudományos céllal tanulmányozzák.

Hogy miért rendkívül fontosak ezek az eredmények? „A neuronok közötti kapcsolatok integritásának megőrzése létfontosságú lehet a demencia elleni küzdelemben, mivel a szinapszis az a hely, ahol a világgal kapcsolatos észlelésünk, a tudásunk elraktározása és előhívása megtörténik” – mondta Casaletto. „A fizikai aktivitás, ez a könnyen elérhető eszköz , pedig segíthet fellendíteni ezt a szinaptikus működést.

Az eredeti tanulmány az Alzheimer’s & Dementia: The Journal of the Alzheimer’s Association január 7-i számában jelent meg, rövid összefoglalóját angolul itt találja meg: www.sciencedaily.com/releases/2022/01/220107100955.htm

További forrás:
otszonline.hu/cikk/fizikai_aktivitas_es_demencia
ng.24.hu/tudomany/2021/06/17/a-mozgas-az-agynak-is-gyogyszer/

Ossza meg cikkünket itt: