Erasmus részvételünk

Útjára indult az első, Erasmus pályázati forrásból megvalósuló projekt, amelyben a Seniorcentrum szakértői dolgoznak

Célunk, hogy az idős ember, mint érték jelenjen meg a társadalom és egyben önmaga számára is, bemutassuk azokat az előnyöket (jobb életminőség, magasabb szintű elégedettség) amelyek az idős korral járhatnak.

Konkrét célkitűzéseink:

 -a családok felkészítése az idős hozzátartozó támogatására,
-az időseket és családjaikat támogató szolgáltatások megalapozása,
-az érintett személyek felkészítése az idősödésre (active ageing),
-meglévő szektorok és szolgáltatások közötti kommunikáció és együttműködés elősegítése,
-az idősödéshez, mint életeseményhez és életszakaszhoz kötődő negatív megítélés pozitív irányba történő befolyásolása.

Kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy az idősek hozzátartozói
-felkészüljenek az esetlegesen rájuk váró kihívásokra,
-megrendelőként és egyenrangú felekként tudjanak fellépni a szolgáltatókkal,
-közösen tudjanak cselekedni a minőségi szolgáltatások érdekében.

Partnereink:
A Cogito Alapítvány, mint pszichiátriai szolgáltató praxisa azt mutatja, hogy az egészségügyi ellátás igénybevevői körében is egyre növekszik az idősek, illetve az időskori problémák aránya. Egyre erőteljesebb a nyomás, ami abból adódik, hogy a hozzájuk fordulókat az idősödés szinte minden kihívása teljesen felkészületlenül érinti. Az ellátottak ilyen mértékű szociális tudás-hiánya az egészségügyi ellátás keretein belül nem pótolható. Az edukációt, a családok felkészítését alternatív programokon keresztül, kiemelten fontosnak tartják.

A Global Human Dignity Foundation egy Máltán működő alapítvány, amely világszerte támogatja az alapvető emberi jogokat. A perifériára szorult vagy elnyomott közösségekkel, csoportokkal és egyénekkel dolgoznak és támogatnak, hogy megértsék és gyakorolják jogaikat. Az öregedés és az idősek befogadásának emberi jogokon alapuló megközelítése az Alapítvány kulcsfontosságú erőssége. Jövőképük egy olyan világ, amelyben mindenki hozzáférhet és gyakorolhatja jogait.

A pályázati projekt részleteiről és annak megvalósításáról ezen az oldalon folyamatosan hírt adunk majd.

Ossza meg cikkünket itt:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük