Szomorkás esős reggel. A boltban tömeg, hiszen két napig Pünkösd ünnepe miatt nem lehet majd jönni. A pénztáraknál is hosszú sor. Én ösztönösen választom mindig azt a pénztárat, ahol biztosan lesz valami elakadás, és ez ma sincs másképp, de se gond, apránként haladunk. Óráknak tűnő idő után már csak egyvalaki van előttem, kezdek hát készülődni, s venném elő a kedvezményre jogosító kuponomat… de e pillanatban rájövök, hogy nincs nálam a tárcám. Otthon pihen. Ott lett felejtve. És most, ezzel a tudattal a bevásárlókocsi megpakolásába fektetett energia oly elkeserítően tűnik feleslegesnek.
Az elmúlt hónapokban többször is előfordult velem, hogy hol a pénztárcám, hol a maszkom otthon maradt. Feledékeny vagyok. Talán éppen időskori elbutulok? Dehogy! – mondanák ismerőseim – hiszen még csak 42 vagy!
Egy kollégám együtt él idősebb apukájával, és sokszor meséli, hogy ő is sok mindenről feledkezik meg mostanában, de ő már 83 éves, így ez normális. Hoppá! Ezt most megcsíptük, ő már biztos, hogy az időskori elbutulástól szenved. Vagy nem? Létezik egyáltalán ilyesmi?
Valójában nincs rá tudományos bizonyíték, hogy a kor megnehezítené a már elraktározott tudáshoz és eseményekhez való hozzáférést – vagyis (a hiedelmekkel ellentétben) nem válunk idősebb korban csupán az “idősödés jogán” feledékenyebbekké. Hajlamosak vagyunk mégis a memóriaproblémák magyarázatát a korhoz kötni. E hajlamunkra ráerősít egy jelenség, amit a pszichológiában megerősítési torzításnak hívnak: a hiedelmeinket vagy az elvárásainkat megerősítő bizonyítékokra figyelünk, míg az ezeknek ellentmondó tényeket figyelmen kívül hagyjuk. Például ha feltételezzük, hogy az idősebbek feledékenyebbek, fel is figyelünk és emlékezünk az ilyen esetekre, betudva az illető életkorának, míg ha egy fiatalabb személy felejt el valamit, vagy észre sem vesszük, vagy egyedi esetnek tartjuk.
Összességében tehát kognitív szemszögből az öregedés nem a hanyatlás szinonimája. Bár a képzelőerőt igénylő feladatok során mutatott teljesítmény romlik, illetve több idő kell az információ feldolgozásához, és az új információk (pl. új nevek) megjegyzéséhez, számos képességünk, például hozzáértésünk, vagy a memóriánk bizonyos területei még javulhatnak is az idő előrehaladtával. A szókincs gazdagabbá válik, akárcsak a társas készségek.
Mégis, akkor mitől jelent a feledékenység mást az idős korban, mint a fiatalok körében? Egyrészt ahogy fogy az energiánk, és a sejtjeink működése egyre kevésbé hatékony, felerősödik az egyébként kortól függetlenül is igaz tétel, miszerint “amit nem használnak, az elsorvad”. Vagyis emlékezetünk karbantartása még fontosabbá válik, és még inkább varázsszóvá válik az aktivitás. Másrészt nagyobb arányban jelenhet meg a demencia tünetegyüttese, ami az agyunk egyes területeinek elsorvadásával jár együtt. De hogyan ismerhetjük fel, hogy melyikkel állunk szemben?
(Hamarosan folytatjuk…)
/Írásunkhoz felhasználtuk: Zimbardo-Johnson-McCann: Pszichológia mindenkinek/