Acey Hofflander – akit hányinger gyötört, és képtelen volt elhagyni a fürdőszobát – zavartan motyogott. Férje megpróbált egy nedves mosdókendőt a nyakához szorítani, keze remegett, mert gyenge volt a Parkinson-kórtól.
„Mi történik? Mi folyik itt?” – motyogta Acey.
Váratlanul cserélődtek fel a szerepek. Egészen idáig a 85 éves Acey volt gondozója a férjének, a 88 éves Tomnak. De amikor júliusban egy fárasztó nap a zuhanyozással, öltözködéssel, etetéssel és az orvosi rendelésekhez való szállítás Aceyt a kimerültség határára sodorta, és a sürgősségi osztályon kötött ki.
Az amerikai házi ápolók hiánya közepette, amely a covid-19 járvány idején tovább fokozódott, a házaspár hónapokat várt arra, hogy hivatásos házi ápolót kapjon. Áprilistól augusztusig, négy hónapon keresztül egyetlen segítő sem állt rendelkezésre, így Aceynek egyedül kellett viselnie a terheket. Sokszor éjszakánként – a tabletták beadása és az éjszakai betét felhúzása után – álmatlanul feküdt az ágyban.
„Sok törődést igényel, és ez nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is megviseli” – mondta Acey az egyik interjúban. „Aggódik az ember, hogy mi fog történni. Meddig tudom ezt csinálni?”
Hofflanderék története egyre gyakoribbá válik, egyre nagyobb a hiány az otthoni ápoló személyzetből (Magyarországon is – a fordító), ami veszélyezteti az idős emberek függetlenségét, hiszen a legtöbben arra számítanak, hogy a saját lakóhelyükön öregszenek meg.
A felmérések szerint az 50 évnél idősebbek túlnyomó többsége szeretne a lehető legtovább otthonában maradni, és tanulmányok szerint a lakóhelyen való megöregedés elősegíti a magasabb életminőséget és természetesen az önbecsülést. Acey Hofflander egészségügyi pánikja azonban megmutatja, milyen veszélyeket rejt, ha az idős emberek kénytelenek egyedül boldogulni.
A teljes cikk itt olvasható: www.washingtonpost.com/…/seniors-home-health-care