– Nem vihetjük be a kórházba, ha ő nem akarja.
– De hát nincs jól…
– Akkor sem. Az állapota nem indokolja.
– És ha elveszíti az eszméletét?
– Akkor igen.
Az időskori önrendelkezésről szóló írásunk harmadik, befejező részében az egészségügyi ellátásokkal kapcsolatos döntési lehetőségeinkre térünk ki. Bár ez a téma a passzív eutanázia kérdését is érinti, nem morális vitaindítónak szánjuk, sokkal inkább olyan döntések tudatossá tételét kívánjuk támogatni vele, mint amit egy korábbi, életvéggel foglalkozó írásunkban már feszegettünk: például, hogy a saját otthonunkban, vagy egy kórházi kórteremben szeretnénk-e életünk végét eltölteni? Nincs jó vagy rossz válasz. Cél, hogy ebben és a hasonló kérdésekben tudatosabbá váljunk, amennyire lehet kezünkbe vegyük az irányítást, hiszen a mi életünkről van szó. Ehhez pedig a jelenlegi rendszer működésének ismeretére van szükségünk.
Ahogy a korábbi részekből kiderült, a szociális ellátások igénybevétele minden esetben önkéntes, és bár döntéseinkre hatással lehet, hogy a környezetünk mit szeretne, vagy hogyan vesznek fel családtagjaink a mi életünkben valamilyen irányító/befolyásoló szerepet, egészen addig, míg jogilag cselekvőképesek vagyunk, a végső döntés a mi kezünkben van. De mi a helyzet az egészségügyi ellátások terén?
Az egészségügyi ellátások területén a fő szabály, hogy cselekvőképes betegként egészen addig élhetünk az ellátás visszautasításának jogával, amíg annak elmaradása mások életét vagy testi épségét nem veszélyezteti (például veszettség esetén – amellyel mások életét is kockára tehetjük – nem utasíthatjuk el az ellátást). Ez a jogunk akkor is él, ha egy szociális intézmény lakói, vagy egy kórház betegei vagyunk. A főszabálytól két esetben van eltérés.
1) Amikor az ellátás (például gyógyszeres kezelés, kemoterápia, onkológiai kezelés stb.) elmaradása esetén az egészségi állapotunkban várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, akkor is dönthetünk az elutasítás mellett, de ilyenkor ennek tényét közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba szükséges foglalni.
2) Nem utasíthatjuk vissza azonban az életünket fenntartó, vagy azt megmentő beavatkozásokat (műtétet, azonnali gyógyszeres kezelést, vagy például újraélesztésünket). Ez alól az egyetlen kivétel, ha olyan súlyos betegségben szenvedünk, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint (orvosi beavatkozás mellett is) rövid időn belül halálhoz vezet.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy hiába nyilatkozunk (akár írásban is) arról, hogy nem kérünk újraélesztést, ennek az orvos, aki az élet védelmére esküdött fel, nem engedhet, és meg fog próbálni újraéleszteni minket, ha arra van szükség. Egy előrehaladott stádiumú rákbetegség esetén viszont már dönthetünk úgy, hogy ha a szervezetünk magától leáll, újraélesztéssel ne hozzanak minket vissza. A jogi értelmezés szerint ugyanis a gyógyíthatatlan beteg az életéről történő lemondásával két legfontosabb alkotmányos joga (az emberi méltóság védelme és az élet védelme) nem kerül összeütközésbe.
Fenti keretek között bármilyen döntésünk meghozatalakor jogunk van ahhoz, hogy teljeskörű orvosi tájékoztatást kapjunk állapotunkról, és a különböző választásaink várható kimeneteléről, mint ahogy ahhoz is jogunk van, hogy az ellátás visszautasítására vonatkozó nyilatkozatunkat bármikor visszavonjuk, akár szóban, vagy akár az orvos kérdésre egy bólintásra is (a visszavonásra nincs alaki megkötés). A tájékoztatás sosem jelenthet szándékaink megváltoztatására irányuló pressziót. Ha pedig a szabályozás megengedi, hogy az életünket fenntartó kezelésről lemondjunk, és mi ezzel élünk, akkor is minden esetben jogunk van ahhoz, hogy a betegségünk miatti fájdalom csillapításra kerüljön, és a szenvedésünket az orvosok, az orvosi személyzet enyhítse.
Egészségügyi szempontból önrendelkezés terén talán a legfontosabb jogunk az állapotunkkal kapcsolatos korrekt tájékoztatás, hiszen ez segít abban, hogy a fenti keretek között mi magunk a legjobb döntéseket meghozhassuk.
Érzékeny téma, mégis érdemes az életünk végét követő, de saját testünket érintő két kérdésről szót ejteni.
Boncolás – A hozzátartozóknak szinte mindig nagyon nehéz megélni azt, ha elveszített idős rokonuk halálát követően boncolásra kerül. Érdemes tudni, hogy a halálunkat megállapító orvos a hozzátartozók tiltakozása ellenére is elrendelheti a boncolást, ha nem egyértelmű a halál oka. Ez leginkább úgy védhető ki, ha háziorvosunk vagy kezelőorvosunk pontos dokumentációja (vagy a legutolsó kórházi zárójelentés) kéznél van, és ebből megállapítható, hogy halálunk alapbetegségeinkkel közvetlen összefüggésbe hozható.
Temetkezés – A legtöbb idős számára nagyon fontos kérdés, hogy hová és milyen módon temetkezik, ezért érdemes ezt még életünkben elrendezni. Ne is csodálkozzunk, hogy bármilyen jó állapotban költözünk egy idősotthonba, már a szerződéskötés pillanatában meg fogják kérdezni temetésünk módját, és hogy ki gondoskodik erről (hacsak nem éppen magával az intézménnyel kötünk szerződést ennek lebonyolítására). Ezt azért is kérdezik meg, mert állapotunkról függően, ha hirtelen történik bármi, de a temetésre köteles személy nem érhető el, akkor is kell az otthonnak lépéseket tenni, mégpedig a mi szándékaink szerint.
Ide tartozik, hogy akiket hozzátartozó és vagyon nélkül ér a halál, nekik sem kell félni attól, hogy nem kapnak tisztes temetést. A magyar törvények szerint ugyanis, ha nincs senki, aki erről gondoskodna, akkor a lakóhely szerinti önkormányzat lesz az, aki ezt elrendeli, és a helyi köztemető ennek méltó módon eleget fog tenni.