Szeretni, amit csinálok – az új hobbim

Amikor idősek leszünk és eltávolodunk a munka világától igyekszünk fenntartani a napi rutint, amit minden nap elvégzünk. Megszokjuk, hogy bizonyos tevékenységeket kipipálunk, amikor annak eljön az ideje. Világunk kiszámíthatóvá, biztonságossá válik és gyakran picit unalmassá is.

Ekkor érdemes feltenni magunknak a kérdést: Mi az a tevékenység, amiben örömömet lelném?

❓Mit is jelent az, hogy „örömömet lelném”?

Az örömet nyújtó áramlat-élmény (továbbiakban: flow-élmény) az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől örömmel töltődik fel, abban teljesen feloldódik, minden más eltörpül mellette. Ezt, vagyis a pozitív filozófia fogalmát először Csíkszentmihályi Mihály fogalmazta meg Az Áramlat című híres könyvében.

Az áramlat (továbbiakban: flow) érzése a szabadság jele. A flow azonban mégsem tudatos cselekvés, hanem inkább olyan tudatállapot, amelyet hagyunk, hogy megtörténjen. Ehhez mindig szükséges a pillanatban való jelenlét. Ha a múltban élünk, vagy a jövőben, nem éljük át a tevékenység örömét. Tanuljuk meg szeretni a jelent, mondj igent rá, bármi legyen is az, és értékeljük az élet szépségét, bárhol is vagyunk – ezt tanácsolja a neves pszichológus.

A flow-élmény fenntartását legtöbbször apátia, unalom vagy idegesség nehezítheti. Az apátia főként akkor jelenthet gondot, ha az elénk tárt feladatok nem nyújtanak megfelelő kihívást, és képességeink is alacsony szintűek, így nem mutatunk érdeklődést a feladat iránt. Az unalom akkor lép fel, amikor az adott kihívás alacsony, azonban a képességeink messze meghaladják azt. Az idegesség akkor állhat be, amikor az elénk táruló feladatok annyira nehezek, hogy azok stresszhez vezetnek. A flow-élmény ezzel szemben akkor jelentkezik, amikor a kihívás pont megfelel képességi szintünknek.

🤔Igy tehát fel van adva a lecke, milyen tevékenységet emeljünk be napi rutinok közé, amely sem apátiát, sem stresszt nem okoz számunkra.

Leszögezve, hogy bármilyen tevékenység okozhat flow-élményt, álljon itt néhány ötlet, ami izgalmas lehet sokunk számára:
✔Testmozgás, könnyedebb vagy keményebb kardió edzés
✔Kertészkedés a kertünkben, közösségi kertben vagy akár csak balkonon
✔Játék, társakkal egy izgalmas kártyaparti, vagy online sakkjátszma
✔Főzés, várva a családot és hetekkel előre keresve az isteni recepteket a régi szakácskönyvünkben
✔Olvasás, mindenek felett, hiszen az íróval találkozunk a sorok között
✔Új dolgok tanulása, legyen szó akár új nyelvekről, hangszerről vagy akár asztrológiáról
✔Modellezés, amikor a régi vasút előkerül és leporolva felrakhatjuk az új terepasztalra
✔Családfa készítés és megelevenedik az összes emlék, amelyeket általunk még ismert felmenőinkkel éltünk át
✔Fotózás a családtagokat vagy akár a természetben egy izgalmas kirándulással összekötve
✔Éneklés, amit sohasem tehettünk meg, amíg dolgoztunk, de most kapcsolódhatunk egy csodás kórushoz
✔Utazás, új barátokat szerezve felfedezni idegen kultúrákat, tájakat
✔Állatok tartása, a hűséges társunk, aki segít a fenti hobbik gyakorlásában, hiszen minden nap kell vele mozogni, játszani és ha jó gazdik vagyunk, még főzünk is nekik

✴Mit hagytunk ki a felsorolásból?

Csabának két hobbija is van; az első, motorja első kereke, a második, a hátsó kerék. Gabinak pedig három van; a mozgásra szavaz, amikor a jóga-karate-futásban leli meg azt a bizonyos örömteli flow élményt.

(Forrás: Csíkszentmihályi Mihály: Az Áramlat)

Ossza meg cikkünket itt:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük